Néha írok olyan zenét, ami nem passzol egyik projektemhez sem. Ilyen ez a dal is, melynek a zenéjét 2006-ban írtam, de szöveget hozzá csak 3 évvel később sikerült. A láng címet viseli, és olyan hangulatban született, amiben ritkán vagyok kreatív, így aztán jó eséllyel árván marad ez a szerzemény.
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Szöveg:
A fény hozzáér, az árnyékból életre kél
Mi csendben szunnyadt és szomjazott hosszú éveken át
Törekvő élet, sugárzik bátran, már nem fél
Kezében tartja, szorítja erősen rég elvesztett csillagát
Kisimult arcán a holdsugár éjjeli dallamot játszik,
Tekintetében végtelen mélység, mégis oly kedves és ártatlan,
Kiontott életek, százezer halál, az égető fájdalom múltba tűnt, nem látszik
Erejének teljében, életre éhesen éj táncát járja, mindörökké, untalan
Nézd, a múltad mit ér, az út amin jársz, most végéhez ér
S a hangod lesz a csendben a fény, ami perzsel és éget, mert minden mi létezik eltűnik már
A vágy, mely szívedbe szúrt, és mély sebet ejtett, hogy véred a Földre lehulljon,
Hogy ébreszd a holtat, szólítsd az élőt, ki álmából virradva félve kiált
Soha már, nem köti a lánc, a megtört lélek most szárnyait bontja, és szemeiben
Először csillan a remény, hogy kezében minden, s a vágya az út mire tért
Valahol, vár aki százszor és ezerszer átölelt sírva, mert tudta, hogy amikor a reggel elér
Ő a véremet ontja, mert így szeret ő, a láng aki most hazatér
English
Magyar